Boldog új évet mindenkinek!
A legfrissebb pontszámlista elérhető
itt (jelszó: mint legutóbb, az egyik előadó vezetékneve, ékezet nélkül, nagybetűkkel). Ebben benne vannak a jegyek is, illetve a legtöbb kijavított nagydolgozat is. Néhány házidolgozatot még nem javítottunk ki, de természetesen jövő hétre ezekkel is végezni fogunk, hogy a vizsga napján rögtön be lehessen írni a jegyeket is.
Ha valaki nem iratta be az indexébe a jegyet decemberben, az is megteheti a jövő pénteki eredményhirdetéskor. Ez - a múltkoritól eltérően - vélhetően egy kicsit korábban lesz, úgy 5 óra körül, de pontos információnk még nincs.
És akkor a
sörözésről: akik ott voltak dec. 22-én, azok már hallották, a lényeg, hogy számos más szemináriumvezetőhöz hasonlóan mi is szeretnénk veletek egy kötetlen hangulatú beszélgetéssel, találkozással lezárni a félévet. A cél az, hogy elmondhassátok a véleményeteket rólunk, a tárgyról, bármiről. Erre (Mariann elutazása miatt) január 15-ét szemeltük ki, ami egy hétfő. Aznap este 8 óra tűnik a legideálisabbnak. Ha ez túl sok embernek nem volna jó, akkor írjatok e-mailt a már ismert címekre és módosíthatunk. Akinek jó az időpont és szívesen jönne, az is írjon! Hogy tudjuk hány főre foglaljunk helyet. Helyszín: még nincs, egy kocsma az egyetem környékén. Ötletek?